Hírek

Elérhetőségek

AUGUSZTUS 20. - ÁLLAMALAPÍTÁS ÉS SZENT ISTVÁN ÜNNEPE

AUGUSZTUS 20. - ÁLLAMALAPÍTÁS ÉS SZENT ISTVÁN ÜNNEPE
Dátum
Helyszín
Harsány Község Főtere

Bihari Lajosné polgármester asszony köszöntője után a Harsányi Hársfavirág Óvoda óvodásainak műsorát tekinthette meg az ünneplő közönség, a felkészítő pedagógus: Szondáné Török Zsuzsa volt.

Ünnepi beszédet mondott Szabó Gergely, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés alelnöke.

Az ünnepi kenyeret Adamcsik Dávidné Mártha Anita református lelkészasszony és Kővári Ferenc Dávid testvér áldotta meg ökumenikus istentisztelet keretében.

Az új kenyeret a Harsányi Gazdatárlatért Alapítvány sütötte.

Az új kenyér kínálása alatt, a Harsányi Kéknefelejcs Népdalkör arató énekeit hallgathatta meg az ünneplő közönség.

Az ünnepség következő perceiben Harsány Község Díszpolgára cím átadására került sor.

Harsány díszpolgára Szabó Gergely, a település volt polgármestere, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés alelnöke lett.

Harsány Községért Kitüntető Emlékéremben Nagyné Sir Ildikó, Kocsis Antalné és a MRX együttes részesült.

A díjakat Bihari Lajosné polgármester asszony és a képviselőtestület tagjai adták át.

Az esemény helyszíne térképen